2012. október 13., szombat

~közérdekű.

Ugye ezt a blogot befejeztem, de nem azt jelenti hogy nem nyitok újat. Ha érdekel valakit, IDE kattintva megnézheti:)
Iratkozzatok fel, kommenteljetek és szavazzatok:) Köszönöm<3

2012. október 12., péntek

~huszonegyedik fejezet.

Sziasztok:) Elérkeztünk a huszonegyedik fejezethez, én pedig úgy érzem hogy értelmetlen lenne tovább folytatni a blogot, úgyhogy szerintem itt most befejezem:) Természetesen nyitok egy másikat, aminek szintén nem lesz valóságalapja, és nem egy átlagos lányról fog szólni:) Remélem az is tetszeni fog, ehhez pedig jó szórakozást kívánok, és a elolvastátok, akkor arra kérlek titeket írjátok le a véleményeteket. Köszönöm:) <3


-Mit keresel itt?-böktem ki a legegyszerűbb kérdést ami jelen helyzetben eszembe jutott.
-Hozzád jöttem-húzta vigyorra a száját, és átlépte a küszöböt, én viszont félretoltam, és becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót, így a ház előtt voltunk.
-Miért? A szőke csaj lepattintott?
-Nem vagy vicces Evans-kacsintott.
-Már Evans vagyok? Vicces. Kábé egy hete még szerelmemnek szólítottál.
-Egy hete még nem jártál Tylerrel.
-Mi van?-körülbelül fulladásszerű köhögésbe kezdtem. Hogy én és Tyler járjunk? Zayn még mindig nem érti meg hogy a legjobb fiú barátom.
-Ez van-nyomta a kezembe a Blackberry-t, amin a képek sorra betöltődtek. Én Tylerrel amint megölelem, amint felmegyünk a suli lépcsőjén karonfogva, és amin egy puszit nyomok az arcára. És mindezt egy elsötétített ablakú kocsiból fotózták.
-Baszki-nyögtem ki.-Zayn te komolyan azt hiszed hogy járunk?
-Igen azt. Újra bosszút állsz, vagy mi? Attól hogy én ittas állapotban megcsókoltam egy lányt egy szórakozóhelyen, az egy dolog, de az a lány semmit nem jelent nekem.
-Nem kellett volna letámadnod-néztem a még mindig vonzó ajkaira.
-Ő támadott le. Milla kérlek, mit tegyek még hogy elhidd?
-Nem is tudom-köszörültem meg a torkom.-Hidd el hogy én nem járok Tylerrel.
-Pf... Ez nem olyan egyszerű!
-Rendben, akkor hívd fel, itt a száma, itt a barátnője száma, tudj meg tőlük mindent. Tessék, engem innentől nem érdekel-nyomtam a kezébe a telefonját, amibe beírtam Ty számát, és kinyitottam az ajtót, amikor egy kéz visszarántott.
-Zayn fejezd be...
A mondatot már nem tudtam folytatni, mert akkor letámadott forró ajkaival, bejutást kérve, és kapva. Szenvedélyes csók volt, mégis lágy, és odaadó. Nem tudom meddig állhattunk ott egymás karjaiban, de erőt vettem magamon, és elengedtem.
-Megbocsátottál?-kérdezte.
-Még meggondolom-kacsintottam, azzal bementem a házba, és egy óriási vigyorral az arcomon felmentem a szobámba hogy tájékoztassam Tylert a hírről.
-Kitalálom-nevetett-Malik visszajött, te pedig megbocsátottál.
-Nem, nem még nem-vigyorogtam.-De ez a hülye azt hiszi hogy járunk.
-Mi? Ez bolond?-nevetett hangosan.-Nem hiszem el hogy nem hiszi el hogy létezik fiú-lány barátság.
-Na ez értelmes volt-röhögtem.
-Nem baj, ez akkor is felháborító!-vihogott.
***
Másnap reggel a szokottnál is korábban keltem pedig vasárnap volt. Hát persze. Mivel itt van Zayn, nem csak aludni, és enni, de gondolkozni sem tudtam, úgyhogy először a csütörtöki órarend szerint pakoltam be a táskámba, utána rájöttem hogy mekkora balfasz vagyok, és sikerült a hétfői könyveimet betennem.
-Igen?-vettem fel a hosszasan csörgő telefonom, miután csöpögő hajjal kikászálódtam a fürdőből.
-Szia, Mrs. Carter vagyok.
-Öhm, jó napot.-Az ütő is megállt bennem amikor megtudtam ki hívott.
-Tiffany hazaért, és tegnap este eléggé leszidtuk amiért elment itthonról.
-Igen, ez jogos volt-mondtam.
-A probléma csak az, hogy többé nem akar velünk egy kontinensen élni-köszörülte meg a torkát Mrs. Carter.
-Micsoda?-ugrottam fel.-Ezt meg hogy?
-Kanadába akar menni tanulni, és mivel eddig nem járt be az iskolába, kirúgták.
-Kanadába?-döbbentem le.-De Kanada iszonyatosan messze van!
-Igen, de ő ezt akarja, és a tudtunk nélkül elküldte a jelentkezését a kollégiumba.
-Nem lehet valahogy visszaállítani?-kérdeztem, miközben felvettem egy tiszta alsóneműt.
-Nem, a posta már elment, az e-mailt is elküldte, és hamisította a kézírásunkat-sóhajtott.
-És ha felhívják önöket telefonon?
-Hamis számot adott meg, ő fogja felvenni...
-Hívja fel az iskolát!-adtam a tanácsot, de Mrs. Carter végig csak azt bizonygatta hogy már semmit nem tehetnek.-Nekem az az érzésem asszonyom, hogy önt nem is zavarja hogy Tiffany elmegy.
-Igazából jót tenne neki a levegőváltozás-köszörülte meg a torkát.
-És így elküldi? Kanadába??
-Úgy tűnik ez a megoldás.
-És most miért hívott?-kérdeztem, és visszahuppantam az ágyamra.
-Hogy tudd, Tiffany-val többet nem találkozhatsz.
-Mert?-újra és újra ledöbbentem, amikor azt mondta hogy még ha itthon lesz Londonban, akkor sem, mert ő így akarja.
-Szerintem ön akarta az egészet így, ön nem mondta el hogy van egy igazi családja, vagyis inkább volt. Tudja mit? Ha nem akarja, nem találkozunk, de elmondom, hogy Tiffany fog keresni előbb!-csaptam le a telefont dühösen, és azzal a mozdulattal az ágyra dobtam.-Gyökér-mormogtam még magamban, és mivel Tiffany száma sem volt meg, őt sem hívhattam hogy egyáltalán igaz e.
Erőt vettem magamon, és felvettem egy melegítőt, majd lementem reggelizni.
-Hogy hogy ilyen korán?-kérdezte Jenna, én pedig válaszképpen morogtam egy "neked is jó reggelt"-et, és levágódtam a székre.-Ma elmegyek az ikrekkel, te pedig tanulj.
-Jó-dünnyögtem, és felszúrtam az első falat tojásrántottát a villámra, de olyan dühösen, hogy a másik fele le is esett onnan.
-Mit ártott neked az a rántotta?-faggatott Jenna.
-Semmit, csak ez az idióta Mrs. Carter!-fakadtam ki, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
-Hát ez bolond. Mondanám hogy költözzön ide, csak hát sokan vagyunk...-sóhajtott, de persze még ha erősködik hogy költözzön ide, akkor sem hagynám. Nyilván azért engem nevelt fel, nem pedig az ikertestvéremet. Tiffanyról a Carter családnak kell gondoskodnia, nem nekünk.-Kanada tényleg messze van....
-Na ne mondd...
-De akkor sem beszélhetsz itthon ilyen hangnemben, úgyhogy ha ideges vagy, menj le futni, vagy blogolj, vagy csinálj bármit, csak ne rajtam töltsd ki a dühödet. Jaj, basszus elkések! Des, Hope, gyertek!-kiabált fel az ikreknek, én pedig felvonultam a szobámba, és bekapcsoltam a gépemet.
Az első megdöbbenésem után jött a többi, utána pedig rájöttem hogy tényleg erről beszélt Zayn. Tylerrel egy csomó képen rajta vagyok, a cikk pedig engem ócsárol, hogy féltékenységből csináltam ezt Zayn-el, ráadásul közterületen.
Miért? Az ember már nem is lehet akárkivel egy közterületen?
A szalagcím igen találó volt. "Milla Evans leváltja Zayn Malikot, puszta féltékenységből..."
Hát, nem is olvastam tovább, az első két sornál, inkább felmentem a blogomra, és a szokottnál is több kérdésre válaszoltam.
"Tényleg jársz Zayn Malikkal?"-kérdezte egy anonim, és ezek után még több anonim jött. Páran gratuláltak, többen pedig kijelentették hogy erre nem számítottak volna, hogy pont én, pedig olyan aranyos lány voltam, meg a blogom is jó, bla-bla-bla.
Az egész tömény hazugság, én pedig ilyenekkel nem szennyezem a weboldalamat, úgyhogy miután helyzetjelentést adtam, és kiírtam, ne higgyenek a pletykalapoknak mert baromság, ki is léptem.
Csöngettek, én pedig mivel egyedül voltam otthon lerobogtam, és ajtót nyitottam.
 -Szia-köszönt Zayn.
-Khm, szia.. Mondd.
-Csak jöttem-vigyorgott.
-Aha-bólintottam.-Én meg épp menni készülök.
-Melegítőben?-mutatott rá a mackónadrágomra.
-Igen-köhintettem.
-Miért nem bocsátasz meg?-tette csípőre a kezét.
-Nem mondtam hogy nem bocsátok meg...
-De azt se hogy igen. Mit szólnál egy első randihoz?
-Már randiztunk Zayn-nevettem kínosan.
-Felejtsük el. Öltözz fel és menjünk.
-Őh, jó-adtam meg magam, és megmondtam hogy üljön le a kanapéra, én pedig felszaladtam a szobámba, és átvettem a melegítőmet, majd fogat mostam, és intettem Zayn-nek hogy induljunk.
-De kicsípted magad-jelentette ki Zayn, majd felállt a kanapéról, és kinyitotta a bejárati ajtót.
-Csak egy farmert, és egy pólót vettem fel-néztem végig magamon, ő viszont csak elmosolyodott. Becsuktam a kaput, és rábíztam magam Zayn-re. Beszálltunk egy taxiba, és elindultunk. Mikor már fél óra után nem ismertem meg a környéket, megkérdeztem hova megyünk, és csak annyit mondott, majd meglátom.
-Ha ezt tudom hozok magammal egy dzsekit-néztem a fekete felhőkre.
Egy óra múlva egy rétre értünk. Nem tudom a taxis hogy képes minket idáig kihozni, de Zayn megköszönte, és kifizette az összeget. Nem kérdeztem hogy jutunk haza, csak csöndben mentem Zayn mellett.
Egy kis földúton mentünk végig, és hálát adtam magamnak hogy nem magassarkút vettem fel. A fáktól nem is láttam semmit, de amikor megláttam hova jöttünk, a lélegzetem is elállt.
Egy gyönyörű vízesés előtt álltunk, alatta egy korlát volt, hogy senki ne essen be a vízbe, ami majd a tóba folyik. Egy kispad volt a tisztáson, ami mellett egy kosár, és egy pokróc volt kiterítve.
-Ez csodálatos!-néztem körbe, Zayn pedig elégedett mosollyal nyugtázta a kijelentésemet.
-Üljünk le-tanácsolta, és mindketten helyet foglaltunk a pokrócon. Először öntött mindkettőnknek valami innivalót, utána pedig becsukta a kosarat, és hozzám fordult.
-Tudod sokat őrlődtem azon, hogy hogyan is mondhatnám el. Hogy szeretlek, és hogy ha akarnék sem tudnék nélküled élni. Nem akarok, és nem tudok, ez az igazság ami sosem változik, és örökre így fog maradni. Amikor az amerikai turnén voltunk és nem voltál ott, majd megszakadt a szívem. Rájöttem, azzal a lánnyal csak a hiányodat akartam pótolni, mert hasonlított rád, és majdnem olyan szép volt mint te. Szeretlek-mondta ki az utolsó szót is, és megfogta a kezemet.
-Én is szeretlek.
Megcsókolt. Hosszan, és szenvedélyesen.

2012. október 10., szerda

~huszadik fejezet.

Hello:) Az a helyzet hogy nem nagyon kommenteltek, pedig én a lelkemet is kiteszem:D a szavazatokat viszont nagyon köszönöm, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Jó szórakozást:)


Mivel hazaküldtek rosszullét miatt, az egész délutánomat otthon töltöttem, egészen edzésig. Pontosan. Amikor megkezdődik a suli, a tánc is, tehát bepakoltam a cuccaimat, és fél ötkor már ott is voltam a táncterem előtt. Az ajtó még nem volt nyitva, ezért gyorsan átöltöztem, és várakoztam a többi lánnyal. Nem vagyok velük jóban, igazából sosem beszélgettünk semmiről, meg ellenszenvesek. Alapból sem szorulok rá arra hogy ott nyüzsögjenek körülöttem, vagy én bálványozzak valami ribancot.
-Gyertek be-nyitotta ki belülről az ajtót a koreográfusunk, mire legalább huszonöt ember feltápászkodott, és besétált az ajtón. A tágas teremben lepakoltuk a cuccainkat a tükör elé, majd megkezdődött az első óránk. A koreográfus elmondta hogy mit vár tőlünk ebben az évben, én pedig megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból. Először bemelegítettünk, majd egy alap koreográfiát tanultunk meg.
-Akinek ez jól megy, elviszem versenyre. Még nem tudjuk hol lesz, de biztos hogy külföldre kell majd utaznunk-jelentette ki a tánctanár, mire mindenki nagyon izgatott lett. Akárcsak én, ezért megpróbáltam odafigyelni, de mivel folyton csak Zayn-re gondoltam, nem ment olyan jól.-A következő órára gyakoroljátok, felrakom a csoportba az egész táncot, úgyhogy lehet nézegetni. Pénteken még megnézem kinek hogy megy, és az alapján döntök. Ügyesek voltatok, sziasztok!
Mindenki felvette a cuccát, és elmentünk átöltözni. Éreztem a hátamon néhány szúrós szemet. Nos, sosem voltam a társaim kedvence. Valahogy mindig más voltam, és ezt nem nézték jó szemmel.
Kiléptem a sportcsarnok ajtaján, majd egyenesen hazafelé vettem az irányt. Otthon átöltöztem egy kényelmes melegítőbe, megvacsoráztam, és elkezdtem tanulni.
-Gyere-ordítottam, amikor valaki kopogott az ajtómon.
-Szia, na milyen volt a tánc?-jött be a szobámba Jenna.
-Hát, egész jó-mosolyogtam. Azt nem akartam neki elmondani hogy rosszul éreztem magam, ezért hazaküldtek a suliból, mert amúgy sem lett volna igaz, meg akkor elvitt volna valami orvoshoz.
Nem az első példa lett volna, hiszen még kilencedikben, amikor szakítottam egy sráccal, ugyanez volt a probléma, és először a belgyógyásznál, majd a dilidokinál kötöttünk ki.
-Akkor jó. Vacsoráztál?
-Igen, nagyon finom volt a csirke, de most tanulnék-tettem egy enyhe célzást arra hogy hagyjon magamra, majd amikor kiment, bekapcsoltam a gépem. Felnéztem a közösségi oldalaimra, ahol semmi érdekes nem történt, kivéve twitteren, ahol a követőim száma megint növekedett körülbelül hatezer emberrel. Azt, hogy miket írtak nekem, még mindig nem mertem, és nem is akartam megnézni. Hogy miért? Annyiszor kaptam már a kritikákat, annyiszor voltam utálva, hogy ezeknek az embereknek a véleménye már nem is számított. Már csak azon gondolkoztam hogy honnan tudhatják a felhasználónevem, majd hirtelen felindulásból ráklikkeltem Zayn nevére.
Az utolsó tweet-je két napja lett közzétéve, mégpedig nem más mint a nevem, és egy rövid szócska: sajnálom.
Ezzel így nem is tudtam mit kezdeni, rájöttem hogy honnan van ennyi követőm, úgyhogy nem is válaszoltam neki, kiléptem. Nem az interneten fogom megbeszélni a problémáimat, és nem is telefonon, úgyhogy ha hazajön, majd idetolja a képét, és elmondja mi a helyzet.
Másnap reggel rohadtul elaludtam, és Tyler dudálására keltem, úgyhogy kihajoltam az ablakomon, és leordítottam neki hogy jöjjön be.
Miután elkészültem, azonnal bepattantunk az autóba, és miközben felvázoltam neki a tegnapi helyzetet, elindultunk a suli felé. Szerencsére nem volt rossz választás a rövidgatya és az ing, mert ma amúgy is meleg volt.
-De egy sajnálommal nem lehet mindent elintézni!-jelentette ki Tyler, mikor a suli lépcsőjén sétálgattunk.
-Hát, nem is mondtam... Még haragszom rá-nyitottunk be a terembe, ahol már megkezdődött az óra.
-Üljetek le-sóhajtott a tanár, majd folytatta a monológját.
Caroline megint püffögött egyet, de Tyler ugyanúgy elhalgattatta, úgyhogy az óra végéig csönd is volt. Azonban amikor kicsengettek, drága ellenségem odajött hozzám, és hosszas magyarázásba kezdett.
-Csak ha azt hiszed hogy Zayn szeret, akkor fel kell világosítsalak hogy nem!
-Na ne mondd, beszéltél vele?-kérdeztem pimasz vigyorral, majd felemelkedtem a székemről.
-Hát-hebegte, majd egy rendes válasz után kutatott.-Ha szeretne nem csalna meg, és amúgy is, nem ilyen ronda, és gebe csaj kell neki!
-Miért, talán te szebb vagy?-kérdezte Tyler.
-Igen, és ha tudni szeretnéd, én minden nap írok Zayn-nek, és nem hanyagolom el.
-Azt hiszed észreveszi amit írsz neki?-nevettem el magam.-Azt hiszed érdekel, hogy egy kis idétlen ribanc bármit is ír neki? Hát tudd meg rohadtul nem. És ha nem zavar, most megyek, és felhívom Zayn-t, elmesélem neki a sztorit. Hátha megsajnál-kacsintottam, majd kisétáltam a teremből. Az egész osztály végignézte a jelenetet, és akik még nem tudtak a Zayn-es sztorimról, már azok is rájöhettek hogy mi a helyzet. Két éve irigykedik Caroline, és ez még tovább is fog menni. Csak a hab a tortán volt, hogy összejöttem Zayn-el, és most megpróbálta a szemembe mondani amit akart, de nem nagyon sikerült neki. Csupa irigység a csaj, nem érdemes az ilyenekkel foglalkozni...
Az órák után Tyler hazavitt, majd elkezdtem megcsinálni a minimális mennyiségű házi feladatot. Éljenek az év eleji tanárok! Persze októbertől már erősen meghajtanak minket, hiszen ez az utolsó év, és szeretnék egy normális érettségit is.
A csütörtök szuper volt, Caroline nem jött suliba, és az esős nap miatt mindenkinek lelombozott volt a hangulata, tehát az órákon csönd volt. Mondjuk a szünetekre sem lehetett panaszkodni, mindenki bedugta a fülébe a headset-ét, és próbált aludni.
Francia órán körülbelül csak végig én társalogtam a tanárral (a többiek aludtak). Néhány gyereknek be kellett mutatkozni, hiszen ők újak voltak itt, úgyhogy Cody, egy Jessie nevű lány, és az az alacsony duci is kiállt a táblához, és hosszasan beszélt magáról. Mint később kiderült, Anne a neve.
Otthon egész délután gabonapelyheket zabáltam, és amikor meguntam a "fetrengés az ágyon egész este" című tervemet, betettem egy filmet. Az utolsó dal-t. Körülbelül annyira kisírtam a szemem, hogy úgy gondoltam már soha többet nem is tudnék könnyezni, de ezt a gondolatot el is vetettem, amikor csörgött a telefonom.
-Igen?-szóltam bele két orrfújás között.
-Zayn vagyok.
A szívem egy óriásit dobbant, és felültem a fotelemben.
-Mondd-köszörültem meg a torkomat.
-Haragszol?-kérdezte.
-Hogy ne haragudnék! Egyáltalán miért csináltad?-sírtam el magam újra.
 -Részeg voltam Milla, mindenki részeg volt, és senki nem tartott vissza, nem érted? Próbáltam elmondani de nem hagytad!
-Szerinted ez elég kifogás arra hogy megbocsássak? Tudod mindenre van kifogás, de nem hiszem hogy el fogom fogadni. Nagyon rosszul esett amit csináltál. Végül is.. azt hiszem kettőnk közül te jártál rosszabbul.. én elveszítettem azt az embert, aki megijedt a nehézségektől, otthagyott és talált mást... De te édes, tudod kit veszítettél el? Azt aki mindenét odaadta volna érted... és te meg ezt is elbasztad.? Hát akkor fogadd minden elismerésem.. Ha neked erre van szükséged...
-Igen hibáztam, de hányszor fogod még az orrom alá dörgölni?
-Tudod mit? Akkor most már egyszer sem. Szia-mondtam, azzal egy határozott mozdulattal kinyomtam a vonalat, majd ki is kapcsoltam a telefont.
Nem volt kedvem senkivel bájologni, nem akartam senkinek panaszkodni, úgyhogy fogtam egy könyvet, és könnyes szemmel olvasni kezdtem.
Éjszaka nem is aludtam, úgyhogy pénteken úgy néztem ki mint egy mosott rongy, de hát mire is való az alapozó? Határozott mozdulatokkal eltüntettem a karikákat a szemem alól, majd beszálltam Tyler mellé az autóba, és elindultunk a sulihoz.
-Végre mindjárt hétvége!-ásított egy óriásit.
-Ne is mondd-ásítottam én is, és csak bámultam előre a szélvédőn keresztül. A suli előtt leparkoltunk, majd kiszálltunk a kocsiból, és kézen fogva felmentünk a lépcsőn.
Ugyanakkor leparkolt mellettünk egy sötétített ablakú kocsi, de nem szállt ki belőle senki. Nem is törődtem vele, hiszen manapság senki nem tulajdonít ilyen apróságoknak figyelmet.
Szerencsére ma csak három gyakorlati óránk volt, meg egy nyelv, úgyhogy hazaérve tettem a szokásos dolgomat. Gépeztem, fetrengtem, gépeztem, fetrengtem ,és még véletlen sem mentem fel a twitter-re. Estefele elkezdtem pakolászni a szekrényemben, amikor észrevettem hogy még van egy fél doboz cigim! Gyorsan bezártam az ajtót, és kimásztam a tetőmre.
A hold erőteljesen világított, és minden mozdulatomat végigkísérte. Elővettem a kis dobozból a kissé összenyomódott szálat, majd a számhoz emeltem és meggyújtottam. Végre-gondoltam-most már csak egyedül vagyok!
Bedugtam a fülembe a headsetem, és a kedvenc számaimat kezdem el lejátszani. Az ötödik szám után egy lassú szám jött, ami fogalmam sincs hogyan került a telefonomra, de vagy húszszor lejátszottam, és csak úgy potyogtak a könnyeim. Szívem szerint még a holdnak is beintettem volna.
"I can love you more than this..."
A dal egyre hangosabban szólt a fülemből, én pedig egyre jobban zokogtam, és zokogtam. 
Rájöttem hogy Zayn bocsánatot akart kérni kétszer is, én pedig bunkó módon leráztam. Nem is csodálkoznék hogyha soha többet nem akarna velem szóbaállni.
Igen, nagyon sok olyan történet van, ami boldogan kezdődik és boldogan is végződik, de ez úgy látszik nem az én sztorim-írtam le a blogom utolsó mondatát, majd bezártam a gépet, és elmentem aludni.
Végre aludhattam, hiszen szombat volt! Egészen délig henyéltem az ágyban, majd Tyler felhívott hogy csináljunk valami értelmeset.
-Tyler nem megyek el bulizni ebben a lelki állapotban!-jelentettem ki.
-Úgy is eljössz-sóhajtotta.-Legalább elvonná a figyelmedet Malikról...
-Oké, de tanulnom kell-egyeztem bele.
-Akkor tanulsz, és estefele érted megyek vágod?
-Vágom-nevettem el magam, majd bontottam a vonalat.
Egy óra múlva kaptam egy hívást Tylertől hogy tudja hogy csak lerázom mert a plázában vagyok, és hogy aljas módon ne fessem be a hajam szőkére.
-Mi van?-nevettem el magam.-Itthon vagyok, és tanulok.
-Mi? Várj, visszahívlak!
Kinyomott, én pedig visszatértem a geometriához. Egészen estig tanultam, utána pedig rászántam magam hogy levegyem a pizsit, és lefürödjek. Miután kikászálódtam a jó forróvizes kádból, megszárítottam, majd kivasaltam a hajam, és felvettem egy ruhát.

Tyler most kivételesen nem dudált, hanem kopogott, úgyhogy lerohantam az emeletről, és ajtót nyitottam.
-Induljunk, a kocsiban mondanom kell valamit-jelentette ki szárazon, majd hátat fordított én pedig követtem.
-Valami baj van?-kérdeztem, miközben beszálltam az anyósülésre. Kint már sötét volt, úgyhogy Tyler arckifejezéséből semmit nem tudtam levenni, és még a kocsiban sem gyújtott lámpát.
-Találkoztam ma egy lánnyal a plázában...
-Már megint új csaj?
-Nem, Mandyvel még mindig együtt vagyunk.
-Oké, akkor?
-Tudod mondtam hogy szőke, meg ilyenek... Az ikertestvéred volt-nyögte ki, és beindította a motort.
-MI VAN?-ordítottam fel.-MOST HOL VAN?
-Hallgass el, mindent elmondok.
Tyler látta a tesómat a plázában, és arra hitte hogy befestettem szőkére a hajamat. Odarohant hozzá, és megkérdezte mi a neve. Ugye Tyler már tudta a történetet amit elmondtam neki, és Tiffany is ugyanazt mondta. Ezután beszélgetek, és megbeszélték hogy ma találkoznak velem.
-Úristen, és most hol van?-kérdeztem ledöbbenve.
-Ott áll-parkolt le Ty, és rámutatott lányra, aki teljesen úgy nézett ki mint én. Azonnal kiszálltam a kocsiból, és csak megdöbbenten vettem szemügyre a lányt. Olyan volt mint én. A haján kívül minden egybevágott. A magassága, az arca, de most valahogy más volt mint akkor, mert akkor egy ellenszenves, bunkó lány állt előttem, viszont most egy  megtört, mindent megbánó ikertestvér volt ott.
-Milla!-integetett nekem, én pedig odasétáltam hozzá. Tyler az autóban maradt.
-Hát te...-nem tudtam mit mondani hiszen látszott rajta hogy már legalább három napja az utcán éjszakázik, és valószínűleg azóta nem is evett sokat.
-Itt vagyok-nyújtotta fel a karját, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de korántsem volt vidám. Ez egy olyan mosoly volt, ami mindig szánalmat ébreszt az emberekben.
-Jól vagy? Mi történt?-kérdeztem, hiszen semmi más nem jutott az eszembe. 
-Semmi bajom csak ennék valamit.
-Oké, akkor mejünk be-mutattam a túloldalon lévő mekire, és intettem Tylernek hogy szálljon ki.
A mekiben én és Tyler csak egy shake-t ittunk, viszont Tiffany nagyon sokat evett. Látszott rajta hogy éhes. amíg evett néma csend volt, és utána is csak akkor szólalt meg amikor megköszönt mindent.
-Furcsa, hogy ilyen kedves vagy velem-köszörülte meg a torkát, és a szakadt pólóját kezdte el húzogatni.
-Testvérek vagyunk-suttogtam.
-De akkor is...
-Figyelj... Vissza kellene menned Mrs. Carterhez.
-Nem akarok-jelentette ki.
-De ez nem nem akarás kérdése Tiffany. Még csak tizenhét vagy, a szüleidnél van a helyed. Az utcán akarsz maradni?
-Nem, dehogy csak... Csak nem szeretem őt.
-Miért?-döbbentem meg.
-Folyton megütött. Látod ezt?-húzta fel a fölsőjét, és megmutatta az apró heget.-Két éve történt. El akartam menni otthonról egy buliba. És ezt látod?-kicsit lejjebb húzta a sálját, és a vállán lévő sérülést.-Egy hetes. Amikor ténylegesen eljöttem itthonról.
-Ez szörnyű-kaptam a számhoz a kezemet.-Mrs. Carter nagyon kedves volt élőben, ezt sosem gondoltam volna róla.
-Hát, pedig ez van-vonta meg a vállát.
-És most hol fogsz lakni?
-Nem tudom...
-Haza kell menned. Tudod hogyha nem hívod fel Mrs. Cartert, majd én megteszem. Neked még iskolába kellene járnod! Nincs egy barátnőd se? Senki?
-Nincs senki-sóhajtott.
-Sajnálom, de én felhívom-mondtam, majd kivettem a telefonomat a zsebemből, és tárcsáztam Tiffany nevelőanyját.
-Milla vagyok, jó estét-üdvözöltem.
-Szia mondd.
-Megtaláltam Tiffany-t, itt van velem-jelentettem ki.
-Úristen, hol van?
-A negyvenhatos utáni mekiben-adtam meg a címet, Tiffany pedig csak a földet pásztázta a tekintetével.
-Azonnal ott vagyok-mondta, majd letette.
-Végem van-sóhajtotta a testvérem.
Mrs. Carter öt percen belül már ott is volt a megbeszélt helyen, és amint bejött ráparancsolt Tiffany-ra hogy üljön be az autóba.
Tylerrel már semmi kedvünk nem volt bulizni, úgyhogy elköszöntünk Mrs. Carter-től, és hazamentünk. Beraktunk egy filmet, aminek úgy éjfél körül lett vége. Tyler elbúcsúzott, majd elment. Én elkezdtem visszapakolni a cuccokat a szobámban, de ekkor megszólalt a csengő.
"Biztosan csak Tyler, itt hagyott valamit"-gondoltam, és lerohantam hogy kinyissam az ajtót, de az ajtófélfának támaszkodva nem Tylert láttam meg hanem Zayn Malikot.

2012. október 8., hétfő

~tizenkilencedik fejezet.

Sziasztok:) Remélem tetszik az új rész is, amint látjátok felraktam a tetszik/nem tetszik gombokat, szeretném ha szavaznátok:))
A fejezeteket ugyanúgy legalább három komment után hozom. Jó szórakozást:)


Az évnyitó szörnyen unalmas volt, de szerencsére Tylerrel hülyültem úgyhogy nem unatkoztam. Viszont cserébe jól leszidtak, hogy mennyire megváltoztam, pedig tavaly mennyire jó volt az átlagom, sosem voltam rossz, bla-bla-bla... Az tavaly volt, amikor még én voltam a szürke kisegér az osztályban. Most azonban más arcokat is felfedeztem. Olyanokat, akiket eddig nem láttam. Egy szőke hajú lányt, aki éppen az ősellenségemmel Caroline-nal beszélgetett, egy alacsony duci lányt aki megtalálta a saját társaságát (a társaság szintén alacsony dagi lányokból állt), egy feltűnően helyes magas barna hajú srácot, aki odajött hozzánk beszélgetni.
Az évnyitóra amúgy nem nagyon öltöztem ki. Egy sima fehér fölsőt vettem fel kövekkel a vállrészén, alulra pedig egy tapadós szoknyát húztam. Ezzel meg is szívtam, mert folyton húzogatnom kellett hogy ne látszódjon ki semmi olyan...
-Ti mióta jártok ide?-kérdezte a srác. Később megtudtuk hogy Cody a neve.
-Már kilencedik óta-válaszoltam.-És te hogy hogy itt vagy?
-Mi most költöztünk ide, úgyhogy még be kell illeszkednem-nevette el magát. Egy kis akcentusa volt, úgyhogy megkérdeztem honnan jött. Megtudtam hogy Amerikából, mert az apukája meghalt, és az anyja csak itt talált munkát.
-Ú, értem-húztam el a számat, majd én is elmeséltem hogy nekem is meghaltak a szüleim.
-Részvétem. Most kinél vagy?
-Nevelőszülőknél egy éves korom óta. De nagyon szeretem őket, tényleg olyanok mintha az igazi szüleim lennének-mosolyogtam.
-Osztály vigyázz!-jött be a terembe az osztályfőnökünk, Mrs.Waltner.-Beszélgetést befejezni, rágógumikat kiköpni-mondta, mire egyszerre vagy huszonöt rágó landolt a kukában. A drága Mrs. Waltner...
-Mindig ilyen?-kérdezte Cody, aki a jobb oldalamon foglalt helyet.
-Igen...-bólintott Tyler a másik oldalamról.
-Szép évünk lesz-jegyeztem meg, mire a tanár lepisszegett, úgyhogy az óra további részeinél csöndben maradtam, és inkább jegyzeteltem.
Mivel végzősök vagyunk, ez az év lesz a legnehezebb. Le kell érettségiznünk, nyelvvizsgát kell leraknom, és hülye papírokat kell kitöltenem...
-Caroline ne nyivákolj már!-szólt rá Mrs.Waltner az előttem ülő, most éppen platinaszőke hajú libához.
-Nem nyivákolok, de tegnap rakattam fel a körmeimet, és nem akarom hogy a sok írástól lejöjjenek-vinnyogott. Fogalmam sincs hogy jutott el a tizenkettedik osztályig...
Az utolsó órában mindenki megkapta a belépőkártyáit, úgyhogy holnaptól már azt kell lehúznunk.
-Aki nem húzza le annak az ittlétét érvénytelenítjük, tehát olyan lesz, mintha itt sem lennél, világos?
-Igen-hangzott az osztály egybevágó válasza.
-Szerintem érthető voltam, az ebédpénzeket aki akarja befizeti, aki nem az nem eszik. Kellemes tanévet, sziasztok-mondta, azzal ki is ment a tanteremből.
Tylerrel megbeszéltük hogy elmegyünk a plázába, de mivel Cody még új volt itt, őt is vittük magunkkal. Megmutattuk neki útközben a legjobb kajáldákat és szórakozóhelyeket, nagyon örült hogy új barátai vannak.
-Az osztály ribanca ez a Caroline?-köszörülte meg a torkát Cody.
-Igen...-nevettem el magam.
-Hát, elég sokat nyávogott-jegyezte meg.
-Ne is mondd! Négy évig hallgatni valami katasztrófa volt-szólt bele Tyler, én pedig egy elismerő pillantást küldtem felé. Neki bejött Caroline, de amikor megismerte rájött hogy...nos, rájött arra amire Cody.
Suli után hazamentem, és váltottam Jenna-val néhány szót a kitöltendő papírokkal kapcsolatban.
-Nehéz éved lesz-sóhajtotta. Ezzel tökéletesen egyet is értettem.
Zayn este nem keresett, úgyhogy felmentem a netre, és teljesen ledöbbentem. Most nem csak a követőimről és a csúnya szavakról volt szó amivel elárasztottak, hanem egy képről, amin Zayn egy másik lányhoz hajol oda félreérthetetlen helyzetben. Egy csók.
Dühös voltam magamra, mert nem kerestem ma, és rá, mert egyszerűen, bűntudat nélkül megtette, amitől a legjobban féltem. Ráadásul nyilvános helyen, hogy bárki láthassa. Egy klubban, a koncert után. Lehet hogy ittas állapotban volt, hiszen látszott a fején, és a tartásán, de ennyi lehetett volna benne hogy nem issza le magát a sárga földig. És nem süllyed idáig.
"Én azt hittem jelentek neked valamit, hogy nem csinálsz ilyet, és hogy nem tudja meg az egész világ. Az egy dolog hogy rólunk nem készült olyan kép amin megcsókoljuk egymást, de úgy látszik nem is kellett, hiszen mással megtetted. Gratulálok. Ja, és ne keress..."
Szörnyű volt látni. Az üzeneteimre nem is válaszoltam, meg sem néztem semmit, kinyomtam a gépet, és úgy ahogy voltam elmentem aludni.
Másnap hajnalban egy telefoncsörgésre keltem. Amúgy is el kellett készülnöm a suli miatt tehát nem jött rosszul. Meg sem néztem ki az, csak felvettem.
-Igen?-szóltam bele fáradtan.
-Niall vagyok-mutatkozott be.
-Mit szeretnél?-csodálkoztam.
-A tegnapi üzenetről akarok beszélni.
-Zayn megcsalt, ezen nincs mit tárgyalni-jelentettem ki hűvösen.-Amúgy is, ott vagytok több ezer kilométerre tőlem még ki tudja meddig... Nem is keresett, lehet hogy nem ez a csaj volt az egyetlen akivel megtette. Lehet hogy te sem tudsz a többiről. Sosem gondoltam volna hogyha én itt vagyok neki akkor mással látom, ráadásul így.
-Hadd mondjam végig!-kérlelt Niall.
-Nem érdekel. Ennek a kapcsolatnak vége-jelentettem ki, majd kinyomtam a telefont.
Még volt egy kis időm suli előtt, úgyhogy elmentem fürdeni, mert tegnap este nem sikerült a sok sírás miatt, majd megreggeliztem és felöltöztem.
-Helló-szálltam be Tyler autójába.
-Szia, jól aludtál?-taposott rá a gázra.
-Hát azt nem mondanám-húztam el a számat, és elmeséltem neki az egész tegnap estét.
-De hát miért nem hívtál?-csodálkozott.
-Nem volt kedvem senkivel beszélgetni...
A suli előtt Tyler leparkolt, majd kiszálltunk, és bementünk az épületbe. A suliban elég nagy tömeg volt, senki nem találta a helyét, kavarodás volt, mert volt aki nem kapta meg az órarendet, és ezért a mi termünkbe is bejött néhány gólya.
-Nem itt van a termetek-világosítottuk fel őket századjára, majd jobbnak tartottuk bezárni a termet, és egy őrt állítani oda, ami persze én és Tyler lettem. Nem sokkal később Cody is besétált a terembe, és csatlakozott a biztonsági őr szolgálatunkhoz. Az első óránk nyelvtan volt, a második pedig gépírás, de még semmit nem csináltunk, csak az alap dolgokat mondták el. Tesin viszont keményen megdolgoztattak, úgyhogy az óra végére járni sem bírtam. Matekon és Biológián pedig csak aludtam, és az óra végén már ujjdobolással töltöttem el az időt.
-IGEEEN!-ordítottam fel amikor kicsöngettek. A tanár kicsit hülyének nézett, de mivel mindenki kiszivárgott a teremből, le se szarta hogy hogyan ordibálok.
Tyler hazavitt, én pedig beléptem a házba, és azonnal a szobámban kötöttem ki. Kinyitottam a tetőablakomat, és akkor jött az ötlet, hogy kimászok. Nagyon régóta nem voltam kint. A növényeim elsorvadtak és szétáztak, a napernyőm, amit eddig szükségesnek találtam kirakni teljesen tönkrement, ezért le is szedtem. Körbenéztem, és rájöttem nagyon sok minden megváltozott körülöttem. Pillantásomat a szomszéd ház felé kaptam, ami üresen állt ott. Senki nem volt aki most kijönne, aki miatt görcsbe rándulna a gyomrom, mint annak idején. Szörnyű hiányérzet kapott el, és egyben szomorúság is. A tegnapi események teljesen felforgatták a gyomromat, és még jobban elegem lett ebből az egészből. Kellett nekem igent mondani, bemenni a kórházba, és folyton vele lenni. Talán elérte a célját... Talán az volt a célja hogy kihasználjon, és eldobjon mint egy rongyot.
Vissza is másztam a szobámba, és egészen hajnalig tanultam, meg persze olvastam a kötelező olvasmányokat.
Hajnali kettő fele megcsörrent a telefonom.
-Igen?-szóltam bele két ásítás között.
-Zayn vagyok-mondta a rekedt hang, mire azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
-Mit szeretnél?
-Beszélgetni...
-Oké, beszélgessünk. Beszéljünk arról, hogyan mondtad azt hogy szeretsz, mielőtt kisétáltál az életemből. Vagy arról, hogyan hazudtál a szemembe. Vagy arról, hogyan támadtál hátba a legszemtelenebb módon. Mi történt az "örökké"-vel? Elegem van abból hogy úgy kezelsz, mint aki mindent kibír. Nekem is vannak érzéseim... Beszélni akarsz? Nos, én nem. Tudod jobb, ha a szavak néha kimondatlanok maradnak-gördült le az első könnycsepp a szemeimből.
-Ne haragudj, én nem voltam magamnál, nem tudtam mit teszek, nem jöttem rá hogy mi lesz a tettem következménye.
-Nem kifogás, és nem magyarázat. Én a lelkemet is kitettem azért hogy megfeleljek neked, de nem, neked az a szőke lány kell, akit gondolom pár órai ismeretség után lesmárolsz, és az ágyba viszel. Mi lenne ha én is ezt csinálnám?
-Bocsáss meg-kérlelt.
-Nem tudom. Messze vagy ahhoz, hogy ezt komolyan vegyem.
-De nem sokáig-köszörülte meg a torkát.
-Hogy érted?-kaptam fel a fejem.
-Egy hét és hazamegyünk. Még van három turnéállomás. Kalifornia, meg...
-Nem érdekel hova mész, tedd nyugodtan ugyanazt mint azzal a lánnyal. De arra ne számíts hogy megbocsátok...
-De-kezdte, én pedig kinyomtam a telefont, és azzal a mozdulattal eldobtam a sarokba.
-Ennyit érek neki-suttogtam, majd bevetődtem az ágyba és sírtam.
Az egész éjszakát végigsírtam, ezért másnap karikás szemekkel keltem. Remek. Az első héten már így nézek ki. Az osztálytársaim amúgy is kifiléznek majd egy idő után, de most még jobban számíthatok az utálatukra. Magamra kaptam valami esőálló cuccot, és amikor Tyler dudált kettőt behuppantam mellé a kocsiba.
-Jézusom, veled meg mi van?-nézett rám kérdő tekintettel, mire én csak a vállára dőltem és sírtam. Hüppögve próbáltam elmagyarázni hogy mi a bajom, de egy szót sem értett úgyhogy erőt vettem magamon, és a szipogások közepette próbáltam elmagyarázni a helyzetet.
-Mekkora buzi, te jó ég!-taposott bele a gázba.-Én megmondtam hogy ez lesz, megmondtam! De miért? Miért kell? Áh, el sem hiszem-dühöngött.
-Én sem-bámultam ki az ablakon dülledt, karikás szemeimmel.
-És egy hét múlva pedig idetolja majd a képét, képes lesz itt virnyákolni a szomszédban...
-Hát ja-nyögtem ki, és újra kifújtam az orromat.
-Figyelj. Nyugodj le egy kicsit, bemegyünk a suliba, és nem törődünk másokkal oké?
-De Caroline már így is utál, most jobban fog-nyöszörögtem.
-Szard már le azt a libát!-mondta, majd leállította a motort, és kiszálltunk a kocsiból.-Minden rendbe jön oké?-hosszan megölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra.-Tényleg, ne aggódj, elintézem.
Kicsit azért féltem, mert ha Tyler beígér valamit azt tényleg meg is teszi, úgyhogy szóltam neki hogy azért még sem kellene verekedni, mert már büntethető.
-Ajj basszus-bokszolt a levegőbe.
-Lenyugodtam, menjünk be.
Benyitottam az osztályterembe, és próbáltam nem a társaságra nézni, de Caroline amint meglátott suttogóra fogta a hangját, és erősen magyarázott valamit a mellette ülő csajnak, mire neki csak leesett az álla, és nagyon csúnya pillantásokat küldött felém.
-Felháborító-prüszkölt amikor elmentem mellette.
-Kussolj ribanc-vetette oda neki Tyler, mire befogta a száját, és egész nap csöndben maradt.
Egész énekórán nem volt tanár, úgyhogy rádiót hallgattunk a helyettes tanárral.
-És most következzen egyenesen Amerikából a One Direction!-jelentette be a műsorvezető, az én hasam pedig azonnal bukfencezett egyet.-Na mi a helyzet ott srácok? Kicsit rossz a telefonvonal kedves nézőink, ezt nézzék el nekünk.
-Minden nagyon jó, itt nagyon szép az időjárás, a rajongók aranyosak,  a tengerben pedig csodálatos volt fürdeni!-szólalt meg Niall.
-A koncertek pedig nagyon jól sikerültek, köszönjük az összes rajongónak hogy eljöttek, egy élmény volt-folytatta Liam.
-Ennek nagyon örülünk-nevetett a műsorvezető.-Na és Zayn. Mostanában mindenki a botrányodról beszél.
-Milyen botrány?-kérdezte Zayn, és kínosan elnevette magát.
-Az állítólagos barátnőd Londonban tartozik, te pedig egy másik lánnyal csókolóztál a koncerted után a backstageben. Hogy is van ez?
-Nos, ez egy furcsa egybeesés lehet, nem kívánok erről nyilatkozni. A barátnőm teljesen jól van otthon...
-Igaz amit mondasz? Üzennél neki valamit?
-Semmit-mondta, és az adás többi része alatt meg sem szólalt.
Caroline végig engem bámult égig meresztett szemöldökkel. Úgy gondoltam eleget hallottam, kirohantam a vécébe.
-Tyler ide nem jöhetsz be...
-Kit érdekel? Nincs itt senki...
-Hogy lehet ilyen valaki?-fakadtam ki.
Az egész órát a női mosdóban töltöttük, míg végül Mrs.Milton be nem jött, és közölte Tylerrel hogyha nem érzi magát nőnek akkor nagyon gyorsan húzzon ki, engem meg elküldött az orvosiba, bár szerintem jobb lett volna a pszichológushoz rohannom.

2012. október 7., vasárnap

~Díj.

Helló:) Az oldalam megkapta a harmadik díját, ezt pedig köszönöm Adrinak:)
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)


1.)
-a cicám fél a vihartól:D
-most fogom nézni az ikszfaktort. Az a nigga volt a kedvencem, de a buzi mentorok kiejtették....
-nem tudok mit írni:D
-két tesóm van, az egyik egy éves múlt, a másik pedig most 7.
-én tizennégy vagyok
-a középsuliban koptatom a padot, és szenvedek a sok leckétől.
-általában sosem tanulok, mindig puskázok.
-eddig azthittem értem a matekot, de rájöttem hogy számok is vannak benne úgyhogy mégsem:D
-a kezemre fel van írva hogy: ~always remember who you are, úgyhogy már tudom milyen tetoválásom lesz:D
-szeretek díjakat kapni:D
-utálok olyan játékot játszani amiben úgyis veszítenék, úgyhogy inkább nem is játszok:D
 2.)
  1. Melyik a kedvenc napod?-péntek, szombat, vasárnap:D
  2. Ki a kedvenc női énekesed?-húha.. nincs nagyon kedvenc, sok zenét meghallgatok sok sok énekestől úgyhogy nem tudok választani:D
  3. Mit álmodtál utoljára?-hogy szombaton suli van úgyhogy fel is keltem hatkor:@@
  4. Mi volt az első reakció, mikor megtudtad, hogy Liam és Danielle szakítottak?-hát csodálkoztam, és azt hittem pletyka, mert ugye akkor még nem jelentették be nyilvánosan.
  5. Kedvenc számod? (zeneszám)-nagyon sok kedvencem van, talán a Summer Paradise, és az Our love most nagyon a szívemhez nőtt:d
  6. Milyen versenyen vettél részt utoljára?-a gólyatáborban az osztályok közti versenyen xdd
  7. Sportolsz valamit?-Táncolok nyolc éve, de mindig más helyeken voltam:)
  8. Van kabalád? Ha igen, micsoda?:)-nincsen, ha ideges vagyok verseny/doga előtt a körmömet rágom, és lehordok mindenkit mindennek:D
  9. Hogy írnád le a stílusodat?-átlagos:D
  10. Írsz/Írtál naplót?-igen írok, mert a barátnőmmel kitaláltuk hogy most belekezdünk:D
  11. Voltál már Londonban?-nem, de minden álmom hogy eljussak, és el is fogok, muhaha 

 3.) Kérdéseim:

-Mi a kedvenc kajád?
-El tudod táncolni a gangnam style-t?:D
-Hány követőd van twitteren?
-Melyik a kedvenc bandatagod?
-Ha még egy napod lenne az életedből mi lenne az az öt dolog amit azonnal csinálnál?
-Ha kivinnének egy lakatlan szigetre mi az az öt tárgy amit magaddal vinnél?
-Ha lenne egy utolsó kívánságod mit kívánnál?
-Mi lenne az első dolog amit kipróbálnál ha lenne varázserőd?:D
-Eleanor, Perrie, vagy Danielle volt a legszimpatikusabb neked?
 -Van olyan ember akire mindig számíthatsz?
-Hiszel a fiú lány barátságban?

4.) 
akinek küldöm:
Fanni-nak

F-nek. 

Vampire Girl-nek
 

2012. október 6., szombat

~tizennyolcadik fejezet.

Sziasztok:) Kész az új rész is, mint látjátok:D Kommenteket ugyanúgy szeretnék kapni, minimum hármat:) Jó szórakozást:))

-Sziaaaa!-ugrott a nyakamba egy óriási visítás közben Tyler.
-Szia!-öleltem meg.-Hát te?
-Tudtam hogy ma jössz-nevette el magát.-Jajj, de hiányoztál! Mesélnem kell!
Beültünk a reptér étkezőjébe, hiszen több mint tíz óra utazás után én is kicsit kifáradtam és éhes voltam. Tyler-ből csak úgy ömlött a szó. Furcsa hogy még mindig jár Mandy-vel, hiszen a legtöbb kapcsolata nem tartott tovább egy hétnél. Úgy látszik itt most komolyabb dologról van szó.
Leintett egy taxit, és segített a cuccaimat bepakolni a járműben, közben pedig engem faggatott hogy mi történt.
-Nem mondod hogy lefeküdtetek-döbbent meg.
-Kicsit halkabban már-pisszegtem le, hiszen a sofőr minden szavunkat hallotta.
-Na, de milyen volt?
-Jó volt nagyon ha érdekel. De többet nem mondok.
-Na, csak egy kicsit-nevetett.
-De te fiú vagy! Ezt a lány barátnőimmel szokás megbeszélni-vigyorogtam.
-Legalább romantikus volt?-kérdezte.
-Miért érdekel?
-Mert ha csak úgy letámadott, megverem-jegyezte meg félvállról.
-Nagyon vicces vagy. Igen, romantikus volt, és igen, én is akartam már régóta. De lehetne hogy ezt majd nálunk dumáljuk meg?-tettem fel a kérdést, hiszen a sofőr már kicsit csúnyábban nézett ránk.
-Oké, oké, addig mesélek én... Mi is lefeküdtünk Mandy-vel.
-Mi?-visítottam, utána pedig kicsit halkabbra vettem a hangerőt.-Na, és romantikus volt?-böktem oldalba, mire mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
Otthon mindent kiveséztünk, feltöltöttük az összes képet a notebookomra (ami szörnyű lett, azonnal eltávolítottam).
-Amúgy hol van Mandy?-kérdeztem.
-Elutazott-válaszolta fintorogva.-Még tegnap. A nagyanyja beteg, és lement hozzá hogy meglátogassa...
-Jaj, te szegény, csak nem unatkoztál?
-De, nagyon! Ne tudd meg milyen unalmas volt. Egész nap játszottam a gépen, wii-ztem de az se használt, csak fetrengtem...
Miután kellőképpen kinyávogta magát, lementünk a nappaliba, és megvártuk hogy Jenna hazaérjen. Amint belépett az ajtón azonnal a nyakába ugrottam, és neki is elmeséltem az egész amerikai kirándulásomat.
-És ez az Eleanor aranyos?
-Persze, nagyon jóban lettünk, még számot is cseréltünk.
-Ennek örülök. Meg persze hogy szereztél barátokat.
-Hát ennek én is-mosolyogtam.
Jenna azonban nem sokáig maradt itthon, mert vissza kellett mennie az oviba az ikrekért, úgyhogy elbúcsúzott, és már indult is.
Ted is nemsoká megérkezett a vásárlásból, úgyhogy a sztorimat ma már harmadjára adhattam elő, de jó volt kibeszélni a dolgokat. Persze az intimebb részektől megkíméltem a szüleimet.
-És csak úgy a koncert közepén felhívott Tiffany?-csodálkozott Ted.
-Igen. Durva mi? Szerinted most mi lesz?-kérdeztem.
-Ha ennyire nem tud hazamenni akkor itt is aludhat egy-két napot, mi is szívesen megérkeznénk.
-Jó lenne, csak éppen nem tudom hogy hogy keressem meg...-töprengtem, mire Tyler máris előállt azzal az okos ötlettel hogy hívjam fel azt a telefonfülkét ahonnan Tiffany hívott.
-Hát ez mind szép és jó, csakhogy az a szám már nincs meg-világosítottam fel.
-Tényleg. Nem azt mondta hogy egy diákszállón van?
-De, de itt millió van. Szerintem felhívom Mrs. Cartert...
Azonnal tárcsáztam a számot, és két csörgés után az aggódó Mrs. Carter már fel is vette a telefont. Elmondtam neki hogy hívott Tiffany, és hogy mit beszéltünk, ő pedig csöndben hallgatta. Azt hittem hogy szétkapcsolt a vonal, mert annyira csöndben volt, de utána megköszörülte a torkát, és megszólalt.
-Nem tudom mi lesz-sóhajtotta.-Bárhol lehet, már a rendőrséget is értesítettem... Csak megtalálják valahol.
-Nagyon remélem... És hogy nem rabolták ki vagy ilyesmi...
-Én is nagyon remélem...
Mialatt telefonáltam, Tyler és Ted levegővétel nélkül hallgatták végig a monológomat, közben egymásra néztek, hol a plafont bámulták, majd amikor kinyomtam, egyszerre ugrottak rám hogy meséljem el mi van most.
Tehát ezzel megint elment az idő, és közben Jenna is hazaért.
-Kupaktanács?-kérdezte mosolyogva, mialatt én Des-t és Hope-t ölelgettem.
-Olyasmi-nevette el magát Ted, és Jennát is megkérdeztük hogy mi a véleménye, mit kellene tenni, de ő is csak azt mondta hogy nyugodtan idejöhet ha van valami, viszont az anyjával fel kellene venni a kapcsolatot, ha már a rendőrséget is felhívta.
Tyler elment, Jenna és Ted pedig elment aludni, én meg Zayn hívását vártam. Ott körülbelül tizenkét óra csúszás van, úgyhogy ez még emberi idő lenne hogy felhívjon. Egy kicsit felmentem a netre, és blogoltam egy sort, mert már ezer éve nem adtam életjelet.
És akkor megláttam egy cikket. Csak úgy kiszúrta a szememet, hogy ott vagyok egy képen Zayn-el. Először egy New York-os kép, utána néhány olyan, ami L.A.-ben készült, persze egy csomón Eleanor is rajta van. A színpados puszis képből pedig még gifeket is láttam.
Te jó, ég, mi van ezekkel?-görgettem le az oldalon az egeret, közben pedig hangosan gondolkoztam. A kis iromány nem is lett volna annyira botránykeltő, ha az alatta lévő kommentek nincsenek tele azokkal a szavakkal amiket nem szívesen olvas magáról az ember.
Leszállhatna róla ez a kis kurva, Zayn-nek szebb lány kell...
Utálom az ilyeneket. Csak úgy beférkőzik a szívébe. Tudom mi lesz. Kihasználja és elhajítja, fúj...
Biztos aranyos lány, ha nem ismeritek miért mondtok róla ilyeneket?
Te ne szólj bele... Azt sem tudjuk ki ez a lány, de tuti összetöri Zayn szívét.
Csak olvastam, és olvastam, és már nem bírtam tovább hogy ne kezdjek el sírni. Ennyi utálatot kapni néhány ismeretlen embertől szörnyű volt. Néhány lány azt mondta hogy biztos aranyos vagyok, vagy hogy nem nézek ki úgy mint egy kurva, hanem csak féltékenyek, de a többi akkor is szörnyen belegázolt a lelkembe...
-Mi a baj?-kérdezte a telefonban Zayn, úgy éjfél környékén. Csak kifújtam az orrom, és remegő hangon kinyögtem hogy semmi.-De, tudom hogy van valami, ne nézz hülyének. Te sírtál?
Nagy nehezen kinyögtem neki hogy mi a bajom.
-És csak úgy ilyeneket mondanak, érted?-szipogtam.-Tudod milyen rosszul esik?
-Milla, kérlek ne sírj. Nem lesz semmi...
-De már van!
Hiába próbált nyugtatni,ez nem olyan volt mintha itt lenne mellettem és szorosan magához ölelne. Még szerencse hogy elhoztam az egyik pulcsit, aminek "Zayn illata" volt, mert most jó szorosan hozzábújtam, és azt gyűrögettem.
-Megoldjuk, jó?-kérdezte, mire kinyögtem egy gyatra igen-t.
Le kellett tennie a telefont mert utaznak tovább Kaliforniába. Gyönyörű hely az is... A pálmafák, a tengerpart, ahogy a napsugarak rád sütnek...
Én pedig itt ülök egy unalmas szobában, a szokásos unalmas esős időjárással az unalmas szerelésemben, és azt várom hogy történjen valami.
***
Reggel elmentem tankönyveket vásárolni az iskolába. A tizenkettedik évfolyam egy rémálom, tele vagyok gazdasági és jogi ismeretek órával, ráadásul a kedvenc nyelvtanárom is elment, úgyhogy a franciát valami amatőrtől fogom tanulni...
Amikor a buszon ültem elkezdett cseperegni az eső, úgyhogy amint hazaértem át is öltöztem, és felhívtam Tylert, de Mandy vette fel.
-Szia! Hát te?-kérdeztem megdöbbenve.
-Most értem vissza a nagymamámtól, és azonnal Tylerhez jöttem. Nem is tudtam hogy itt vagy!
-Tegnap érkeztem-mosolyodtam el.-Van kedved ma találkozni?
-Persze. De Tyler nem ér rá, állítólag tankönyveket vesz...-sóhajtott.
-Igen, én is a suliból jövök.
Miután leraktam a telefont, csináltam magamnak valami ebédet, hiszen reggel óta semmit nem ettem. Amikor Mandy megcsörgetett hogy a házunk előtt van, fogat mostam, egy esernyőt a vállamra tettem és már indultam is.
-Jézusom de hiányoztál!-szorított meg Mandy.
-Te is nekem-nyögtem, hiszen egy kicsit erős volt az az ölelés.
-Mesélj! Mindenre kíváncsi vagyok!
-Rendben, de hosszú lesz-kacsintottam.
Tehát mindent elmeséltem neki egy kávé társaságában. A kedvenc kis teázómba ültünk be. Nagyon hangulatos, és mindenki el van foglalva a maga dolgával, csönd van, nem zavarunk senkit. Mandy tökre meglepődött azon hogy összebarátkoztam Eleanorral, meg mondta hogy a képek is nagyon jól sikerültek, tehát ez a délután is nagyon jól eltelt.
-Te nem haragudtál Tiffany-ra hogy csak úgy felhívott? Hiszen eddig tök paraszt volt veled...-szürcsölte a kávéja alján lévő cseppeket.
-Hát, igazából nem tudom mit kellett volna csinálnom... Ahogy most sem-ismertem be.
-Nem keresett meg?
-Nem-sóhajtottam, majd felálltunk az asztaltól és fizettünk.
-Sok ez így... Tudod Zayn, és még Tiffany is, meg most jön a suli.
-Fogalmam sincs mit csinálj, nekem nincs elveszett ikertesóm-nevette el magát.
-Lehet hogy van csak nem tudod-kacsintottam.
-Á, lehetetlenség. Anyának már egymagamban is púp vagyok a hátán, nem kéne még egy belőlem-kuncogott.
-A házunkhoz érve elbúcsúztam Mandy-től, majd bementem a kapun, átöltöztem, és már el is nyomott az álom. Ezek az időzónák megkavarják az embert rendesen...
***
-Jézusom, holnap suli-baktattam le a konyhába, és elmeséltem a panaszomat Jennának.
-Hát igen... Szörnyen gyorsan eltelt ez a nyár is-válaszolta, közben pedig Des-nek és Hope-nak adott enni.-De neked szünet volt, én pedig dolgoztam-kacsintott.
-Oké, az még rosszabb-nevettem kínosan.-De én is dolgoztam.
-Amíg ki nem rúgtak-nyitotta ki a hűtőt, és most legszívesebben rácsaptam volna a fejére az ajtót. Nem az én hibámból!
Inkább visszamentem a szobámba, és rendbe szedtem magam, meg kerestem valami ünneplőféleséget a holnapi évnyitóra. Amúgy ezen a napon végig otthon döglöttem és a rólam szóló cikkeket olvastam. Vagy két csomag zsepi elment ahogy a könnyeimet törölgettem, és eszembe jutott hogy megint fel kellene hívni Zayn-t.
-Szia, mondd-ásított bele a telefonba.
-Szia, ott mennyi az idő?
-Ezért hívtál hogy megkérdezd?-nevette el magát.
-Nem, csak nem tudtam zavarok e...-csavargattam a pokrócom szélét.
-Nem zavarsz, de mondd ha már felkeltettél... Csak nem megint a rólad szóló cikkeket nézegetted?
-Hát...
-De igen. Milla mondtam hogy ne nézd meg, mert csak rossz kedved lesz tőle.
-Nem rossz kedvem van hanem egyszerűen szörnyű hogy ismeretlenül mondanak ilyeneket!
-Elhiszem, minket is lebuziznak meg ilyenek, de nem törődünk velük. Mi tudjuk hogy nem vagyunk buzik-nevetett.-Figyelj, én most leteszem, mert holnap utazunk tovább, de majd felhívlak oké?
-Rendben-sóhajtottam.
-Szeretlek... Ja, és megtiltom hogy ilyen cikkeket olvass.
-Oké.... Én is szeretlek, szia...
Kinyomtam a telefonomat, majd beléptem a twitterembe, és akkor elállt a lélegzetem. Körülbelül huszonötezer követőm volt, és a szám egyre csak nőtt és nőtt, és az értesítőket sorra kaptam. Egyiket sem mertem megnézni.

2012. október 5., péntek

~tizenhetedik fejezet.

Sziasztok:) ha nem kommenteltek, és nem jönnek a visszajelzések én nem írom a blogom mert magamnak fölöslegesen tenném, és időm sincs rá:) ha szeretnétek hogy folytassam akkor legalább három kommentet kérek! Ez a legalsó határ. Kritikákat is szívesen elfogadok:) na, de nem húzom az időt, jó szórakozást:)


Miután lepakoltuk a cuccainkat elmentünk ebédelni. A fiúk siettek a hangpróbára, én pedig Eleanor-ral töltöttem a napot. Egész végig Los Angeles-t jártuk, megnéztünk néhány nevezetességet, a könyvtárakat, és persze azokat az utcákat ahol a legtöbbet fordul meg az ember. Nagyon sok új holmit vettem, és az ikreket sem felejtettem ki. Zayn-el egész nap nem beszéltem, viszont tudtam hogy úgy sem lehet semmi baja, élveztem a napsütést, és a harmincöt fokos meleget, ami Londonban nem mindig adatik meg. Délután felhívtam Jennát, hiszen már négy napja nem is beszéltünk.
-Szia, na hogy vagy?-kérdeztem.
-Szia, nagyon jól, de nem lesz sok a számla?
-Nem hiszem, van egy óra letelefonálhatóságom külföldön.
-Én nem értem ezeket a mobilszolgáltatókat-nevette el magát.
-A többiek hogy vannak?
-Megvannak, de nem tudom őket adni mert nem otthon vagyok.
-Értem.
Még elmeséltem neki hogy voltam várost nézni, és egyszerűen csodás a hely.
-Egyszer elmegyek én is-jelentette ki egy sóhaj kíséretében.
Még egy kicsit beszélgettünk, de Eleanor is visszaért a vécézésből, úgyhogy leraktam, és folytattuk tovább a körutunkat. Későn este estünk be a hotelszobába, de a fiúk még mindig nem voltak otthon. Egy lakosztályt kaptunk ami öt szobás, és a nappali meg a konyha közös, úgyhogy mivel ketten voltunk befoglaltuk a tévét, és beraktunk egy filmet.
-Elég gáz film-tömte magába a popcorn-t El.
-Ja... Vagy százszor láttam, de sosem fogom megszeretni.
Körülbelül ilyen beszólásokkal ment el az este, amíg a fiúk haza nem értek. Fáradtan estek be a lakosztályba, Louis Eleanornak adott egy puszit, Zayn pedig nekem.
-Milyen volt a napotok?-kérdezte Niall.
-Vásárolgattunk, sétálgattunk, elment-mosolygott Eleanor.
-Hát, nekünk szörnyű volt!-panaszkodott Harry.-Egész nap csak énekeltünk, már hangom sincsen! Nem tudom hogy fogom elénekelni a számokat holnap.
-Igyál egy mézes teát, mindig jól jön-adtam a tanácsot. Harry úgy vette hogy akkor meg is csinálom azt a teát, úgyhogy a konyhában kötöttem ki, Harry meg utánam jött.
-Na, mesélj valamit-köszörülte meg a torkát.
-Mit szeretnél tudni?-kérdeztem.
-Hát, nem is tudom... Lefeküdtetek már?
-Ez még is milyen kérdés?
-Hát, tegnap hallottam hangokat-jegyezte meg.-És szerintem nem El nyögött annyira-kacsintott.
-De egy dög vagy-nevettem.-Nem is nyögtem...
-Tehát megtörtént?-kapott a témán.
-Nem ez a lényeg. Na idd a teád, és fogd be hogy holnapra legyen hangod-kacsintottam.
-Oké, de...
-Mondom csönd-nevettem, azzal kimentem a konyhából.
A kanapét az összes létező ember befoglalta, úgyhogy a kezdetleges filmezésünkből mozimaraton lett, majd hajnali kettő fele mindenki megunta, úgyhogy elmentünk aludni.
Másnap a fiúk korán reggel keltek, mert ruhát kellett próbálniuk, mi pedig Eleanorral újra ketten maradtunk. Az egész napot fetrengéssel töltöttük el, és kiveséztünk minden létező témát.
Estefele, mivel a koncert aznap volt elkezdtünk készülődni. Eleanor egy gyönyörű fekete ruhát vett fel, én pedig választottam egyet a bőröndömből, majd fogtunk egy taxit, és elindultunk a koncert helyszínére.
-Csakhogy itt vagytok!-köszöntött Zayn egy csókkal.
-A sofőr nem talált ide-nevettem el magam.
-Ezek a mai sofőrök-sóhajtott Liam, aki közben odacsapódott hozzánk, egy sminkessel az oldalán.
-Na, mikor kezdtek?-kérdeztem.
-Egy olyan tíz perc múlva-nézett az órájára Harry, aki meg sem állt mellettünk, rohant a vécére.
-Hát, akkor hajrá. Mi elmegyünk a V.I.P részlegbe-jelentette ki Eleanor.
-El, nincs V.I.P részleg ne is álmodj-nevetett Niall.
-Itt sincs? Hát ez nem lehet igaz!-Azzal Eleanor el is ment, hogy beszéljen valami szervezővel, hogy sosem látjuk a koncertet. Louis közben odarohant hozzá, felkapta, és megcsókolta.
Egy kicsit kettesben lehettem Zayn-el, úgyhogy beszélgettünk az alap dolgokról, például mit csináltam ma, amikor megcsörrent a telefonom.
-Igen? Milla Evans-szóltam bele a kagylóba. Egy ismeretlen szám hívott, és miközben próbáltam hallgatózni Zayn már fel is ment a színpadra a többi srác kíséretében.
-Szia, én... Tiffany vagyok-mondta a hang, én pedig bevonultam egy szobába hogy jobban halljak.
-Öhm-köszörültem meg a torkom-mondd...
-Figyelj, én nagyon bunkó voltam veled meg minden, de rájöttem hogy igazad volt. Anyuék elmondtak mindent, és nagyon kiakadtam, elmentem otthonról. Azt mondta anya hogy már beszélt veled, és ezt állítólag tudod, csak én.... Azt hittem ez valami összeesküvés, vagy a kész átverés, de miután nem vettem fel anya telefonjait és nem reagáltam az üzeneteire, rájöttem hogy senki sem hazudik.
-Honnan van meg a számom?-kérdeztem. Teljesen le voltam döbbenve. A lány, az egyetlen aki fent maradt a rendes családomból most megkeres. Pont most...
-Nagyon sokat keresgéltem, utána jártam meg ilyenek, utána rájöttem hogy te újságíró voltál valahol, felhívtam azt a céget, és elmondták... Mindegy, hosszú történet.
Tiffany hangja legyengült volt, folyton suttogva beszélt, és köhécselt.
-Valami baj van?-kérdeztem, mire hangos zokogásban tört ki.
-Csak ez az egész, szörnyű! Én, nem tudom mihez kezdjek most, itt vagyok London valamelyik elhagyatott utcáján, egy telefonfülkéből telefonálok az utolsó pénzemből, és csak te hallgatsz meg! Érted? A barátaim le se szartak! Oda akartam menni hozzájuk hogy valamelyiküknél aludhatok, de egyszerűen semmibe vettek! Addig voltam jó nekik amíg abban a gazdag környezetben éltem... Ez csak érdekbarátság volt!-hüppögte.
Nem tudtam hogy hogy jön ez most ide, de mindent kibeszélt nekem. A szüleit, a barátait, az iskoláját, és én meghallgattam, mert azért mégis csak az ikertestvérem.
-Amúgy, meg sem kérdeztem hogy zavarlak e-a hangok alapján most kifújta az orrát.
-Nem, dehogy. Figyelj, tudsz valahol aludni?
-Eddig egy ifjúsági szállón laktam, de elfogyott a pénzem...
-Menj vissza az anyukádhoz-jelentettem ki.
-De nem mehetek, haragudni fog! Munkám sincs már, semmim nincs!
Megnyugtattam, és felajánlottam hogy holnap visszahívom, mert itt időeltolódás is van, meg amúgy is kint kellene lennem a többiekkel. Beleegyezett, és azt mondta ezt az éjszakát még kibírja egy parkban.
-Hol voltál?-kérdezte Eleanor.
Teljesen ledöbbenve mentem ki, úgyhogy nem csoda hogy leültetett egy székre, és azonnal vizet adott. Holt sápadt voltam, de amíg bírtam elmeséltem neki mindent. Az egész ikertestvéres történetet, az autóbalesettől kezdve a divatbemutatón át, mostanáig. Ő pedig figyelmesen végighallgatott, és a történet végén megszólalni sem tudott.
-Mit fogsz most csinálni vele? Ha nem megy vissza a szüleihez?
-Holnap az első dolgom az lesz hogy felhívom az anyját hogy tudom hol van Tiffany, és lebeszélem hogy menjen érte-válaszoltam.
Ezzel letudtuk a beszélgetést, és visszamentünk a színpad mögé, hogy hallgassuk a koncertet, és meglessük a fiúkat. A koncert utolsó száma is lement, majd hosszú hajlongások, tapsviharok, és köszönetek között lejöttek a színpadról.
-Vizet!-nyögte Louis.
-Kaját!-visított Niall, mire elmosolyodtam.
-Hogy tudsz ennyit enni?-kérdeztem.
-Nem tudom-válaszolta, és röhögve továbbment. Zayn, Liam és Harry is lejött a színpadról, és azonnal odajöttek hozzánk.
-Mi a baj?-kérdezte Zayn, és félrehúzott.
-Hát ez hosszú lesz, majd a dedikálás után elmondom-sóhajtottam.
-Ma nincs dedikálás. Induljunk haza, és elmondod útközben.
-Jól van-egyeztem bele. A többiek tervezték az after party-t (Harry-vel az élen), de se nekem, se Zayn-nek nem volt kedve ehhez, úgyhogy inkább hazamentünk.
Útközben mindent elmeséltem neki, ő meg csak döbbenten hallgatta, és a végén annyit nyögött ki hogy "ez a lány őrült". Hát igen, végül is a testvérem.
Beléptünk a hotelszoba ajtaján, és azonnal elmentünk fürdeni, utána pedig bebújtunk a meleg ágyba és azt latolgattuk hogy én ezzel most mit kezdhetnék.
-Szerintem neked nincs is közöd ehhez az egészhez-törte meg a csendet Zayn. Eddig csak hozzábújva a tapéta mintázatát bámultam, és agyaltam.
-Hát igen. Mondjuk ez igaz, de valami oka csak volt hogy engem hívott fel. Vagy nem?
-Nem, egyszerűen mások leszarták, te voltál az utolsó lehetőség.
-Mondjuk ja-motyogtam, és Zayn hasát kezdtem cirógatni.
Végighúztam az ujjam a tetoválásain, mire átemelt magán, így pont a lábai közt ültem. Megcsókolt. Hosszan, és szenvedélyesen, hogy éreztesse velem, mindig itt lesz mellettem és segíteni fog.
***
Reggel hat, az ébresztőóra csörög, a cuccaim a földön, a gép pedig két óra múlva elindul London felé.
-Jesszusom, Zayn!
-Mi, mi van? Űrlénytámadás, zombiapokalipszis...-motyogta. Hogy tud álmában ilyen szavakat kimondani?
Miután felvilágosítottam hogy egyedül nem jutok ki a reptérre, elkezdett öltözködni, és hívott egy taxit.
Minden cuccomat bedobáltam a bőröndbe, utána ráültem mert nem csukódott be. Utána elkezdtem rajta ugrálni, úgyhogy így telt el a hajnali készülődés.
A taxiba úgy ültünk be mintha az életünk múlna rajta, Zayn elordította magát hogy "A REPTÉRRE!", de én kicsit kulturáltabban fogalmaztam meg... Hozzátettem hogy legyen szíves.
A reptéri búcsúzkodás elég gyatrára sikerült, körülbelül végigkönnyeztem az egészet, és Zayn nyugtatott hogy nemsoká ők is hazajönnek.
-Nyugi... Minden nap írok, és beszélünk.
-Remélem is-mondtam, majd hozzábújtam. Nyilvános helyen nem kellett volna, ezért azonnal szét is rebbentünk, de amikor bementem volna a kapun, Zayn magához húzott, és megcsókolt. Igen, ott mindenki előtt. Nem érdekelte semmi, és senki, csak a pillanatnak éltünk, és élveztem. És a legjobb az volt hogy senki nem látott meg. Vagyis akkor azt reméltem.
-Szeretlek-mondta, majd elengedte a kezemet, elfordult, és elment.
-Én is...-suttogtam könnyes szemmel, és megkezdtem a beszállást a gépbe.